Csermely, por és kín

Ezt a bejegyzést még két hónapja írtam, de nem tettem közzé, mert ugyan kit érdekel a panaszkodás. Az nem tartalom ha sopánkodunk. De most, ezt a ritka, késői zöldárat elnézve érdekes lehet, hogy éltem meg a vízhiányt…

Nincs víz a folyóban. Vagy inkább így: – Van víz a patakban.

Mert ez egy vicc, nyárvéginél is alacsonyabb vízállásal halad a tavasz. Az a tavasz ami idén télen kezdődött. Felhőt meg napszámra nem látni. Engedjük most el a “mi csesztük el a klímát” sztorit és maradjunk meg a “nem lehet halat fogni” vonalon.

Mert ugyanúgy nem lehet, mintha tavaszi nagyvíz volna. Csak az a megújulást hozza, örömöt a kikeletben. Ez meg csak az erőlködést, izzadt kószálást, porban, repedt földön.

Ami hal van, sikítva menekül, hiszen lapulva is százméterekről kiszúrnak. Mert árnyékom van. Mert zörög a haraszt. Mert kivágták az erdőt… Na, befejeztem a nyavalygást, jöjjenek a pikkelyesek.