Összejött

Összejött! Nem, nem a Nagy Hal, sokkal inkább testvéri horgászat, számunkra idétlenül sok és különleges fogással. Fergeteges volt!

2020-01-27-11-53-13
Nem sok, de egy kevéske alapunk van a folyóvízi peca terén, úgyhogy a testvéreimmel egyetértettünk a szombati folyami lógatás helyszínében. Tamás eljött vagy kétszáz kilométert családlátogatás ürügyén, Zsolt csak egy százast furikázott, de szarvassal nehezített pályán. Ebből ketten már sötétben befutottunk, Vadakat Kerülgető Zsóti kissé elmaradt, de bepótolta a hajnalt kövéren.
A terv zseniálisra sikeredett. Mindenre mindennel rámegyünk! Ez a régmúlt időkben sem működött, úgyhogy visszahoztuk a szokásrendbe. Tele is lett a puttony pergető cuccal, bolóval, match-el meg kenyérzsákkal, csontival blabla… Nyártól szokatlanul, kissé szomorkás volt az idő. Bíztunk benne, hogy a közeli város ellenére kevés sétálgató, túrázgató lesz a környéken. Talán még a kutyás gazdik is pihennek egyet a zsinórunk feletti aportfa dobálás helyett.
Nyílván le se tagadhatta magát a helyszín, az urbánus érzés mellbevágott nyomban a parkolóban. Bohóccá szintetikázott agresszív alak kerülgette a kocsit, percekig vártam a csomagtartó kinyitásával, mire arrébb vonult. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
Nos, vajh mi maradt otthon? A fejlámpa! Autóvilágításnál szereltünk egy pergető alapot és spuri a töltésre. Könnyű pergető motyó és egy raklap egyéb úsztatós cucc. Így se érkeztem még balinozni. Meg úgy se, hogy vízi cipő helyett magamon felejtettem a báli edzőcipőt (fenéket nem, amúgy). Derengett már, vissza nem fordultam, behuppantam a folyamba mezítláb, magamban sikoltozva az éles kövek okozta fájdalomtól. Mormogtam az imát, nehogy üvegbe lépjek. Lassan feltűnt előttem egy megmeredt alak, derékig a vízben. Baszki már foglalt a surrantó… El vagyok én szokva ezektől a terhelt vizektől, nem csoda, évek óta magányos csatornákon és kisvizeken hadakozok. Arra legfeljebb a juhász bóklászik, esetleg a vízügyes fiúk.
Kifaroltam lassan, szegény kollégát próbáltam nem kibillenteni a melankóliából. Amennyire rabolt előtte az őn, annyira rezignáltan puttyogtatta a popperét.
Lejjebb újra beszaladtam tökig a vízbe, és teljesen lelazultam. A fenti pergető is ezt érezhette, mert az én mozdulataim is lassultak, szemem megpihent a némán kibontakozó túlparti fákon. Persze csak addig, míg nem loccsant valami az elvágó és a visszaforgó határán. Adtam is neki a dagadt bernáthegyivel, de azért óvatosan, finoman helyeztem vízre a wtd-t. Gyakorlatilag annyira sötét volt meg, hogy az útja felénél tűnt csak ki a csali, előtte a hullámokból sejtettem merre járhat.
Alattam Tomi serénykedett, gondolom hasonlóan jól érezte magát így dobálgatva, kellett egy fertályóra mire nekilátott etetőanyagot keverni.
Lassacskán előttem is életre kelt a folyó. Dobástávon túl, bőven a sodorvonalban beindultak a balinok. Percenként kettő-három fordulás, rablás zajlott le. Én pedig nyújtóztam és dobáltam a hosszúakat. Egy csali cserével és leúsztatással már elértem a frontvonalat, de érdekes módon akció már inkább közelebb, a nyugodt víz határán bontakozott. Szinte minden bevontatáskor kisebb buggyanások hangzottak, ideges megrántások érték a felszíni csalit. Nem is cseréltem le a nagyobb kutyát, nem akartam apró őnöket lyuggatni.
Pár perc múlva nyilvánvalóvá vált, hogy változik a vízfolyás tekergőző iránya. Egyre többször jött a csali laposabb szögben, hamarabb és lejjebb elérve a visszaforgót. Nagyon nem méláztam ezen, egy terítős ráfutás után, másodjára rárugaszkodva, eltüntette a fahalat egy normálisabb méretű baller. Ejjj, de szíp ez a felszíni kapás, kipöccinti a hajnali csipát bárki szemzugából.
Még a halamat hajkurásztam a szélében, befutott Zsolti, akinek a látványra folyni kezdett az adrenalin a füléből. Messzire hajította a pakkot a fövenyen és már dobta is az elsőt a túlpart felé…
Tamás erőt vett magán, akkurátusan megkeverte a tápot, még a varázslatos összetevőt, a vakondtúrást is összekukázta a csalitosból, majd közösen kiókumláltuk az etetés helyszínét. A visszaforgó széle, ahogy kanyarodik, úgy terít, hogy…
Vagyis terítene. Mert, mire begombócozott, eresztéket állított, beszakadt és újraszerelt, eltűnt a forgó. Annyira gyorsan apadt, hogy fél óra alatt egy egyenes ráfutó, kavicsos, méter mély pályát találtunk magunk előtt. Cserébe néhány méterre feljebb a kibukkanó kövek dobtak egyet a sodráson. Most mi legyen?- kérdeztük, és meg is volt a válasz. Semmi, nyomtuk tovább…
Gondolom a kaja pillanatok alatt elúszott, öcsém pedig lógó orral vágott be néhány gébnek. Mondjuk imád úsztatni, hát úsztatott kitartóan. Én visszaálltam Zsolthoz és szórtam tovább a wobblert. Na kérem, valamikor innen indult a káosz.
Kezdődött azzal, hogy a nyolc centis wtd-t (hungarianwobblers típusállat) bepróbáló halak közül megragadt egy halacska. Megragadt? A húsz centis garda úgy letorkozta a hasi horgot, hogy minden ága a szájában volt. Örültem neki nagyon, rég fogtam pergetve, az meg, hogy felszínire, külön unikum volt számomra.

2020-01-27-11-55-17

Ezután tettem egy kirándulást folyásnak lefele, míg öcskösék úszóztak, immáron tandemben, de olyan fészket hajítottam (ugye aki mindig elfelejti rángatós pecánál a zsinóregyengetést), hogy a sírás kerülgetett.

Köveket rugdosva dühöngtem a táborba vissza, és kuporodtam a cuccomat restaurálni, mikor láttam, Tomi vonyítva kapaszkodik a botjába. Nem az úszósba, a pergetőbe. Amin egy nagy büdös, fehér körforgó várta a bevetést. A szigorúbb bot meg bólogatott, a zsinór fúrta a vizet. Nem messze, úgy tíz méterre akadhatott a hal, maximum tökig érő szintnél. Rövid csörte után felbukkant az állat, gyönyörű márna, a körpöri szépen fityegett a szájában. Még tarkón se ragadtuk, Zsolt már egy domolykóval hadakozott Tamás háta mögött.

2020-01-27-11-54-37

2020-01-27-11-58-03

Javában örömködtük magunkkal, megint bukott az úszó Zsoltinál, ezúttal szép paduc lett parthoz terelve. Alakult a bulika!
Einstandoltam a matchbotot, de nálam semmi nem jelentkezett a pályán. Ellenben a kő alá szorult tesónak, ezúttal a bolója kezdett hajbókolni.. Pazar márna bukott felszínre mielőtt kihajlott a horog. És csak jöttek és jöttek… Paduc, balin, garda!

Nem volt szívem elvenni más kenyerét senkinek, visszaadtam az úszóst és apró gumival szórtam a vizet. Hátha egy bajszos pont ma menne rá a colos műféregre. Ez ugyan nem jött össze, fél óra múlva már poppert került kapocsba. Az eltűnő víz létrehozott egy lábunktól induló, befelé távolodó sodort, ennek hátán el tudtam úsztatni a cuccot sokkal messzebb, mint egy dobástáv. Működött a bugyborékolás, látni nem láttam a kapásokat, de simán éreztem az akciót a boton és még két balint sikerült becsapni. Abszolút felszíni nap volt, sima wobblerekre szellentést se kaptam.
Dél felé járt az idő, nekem és Tominak mennem kellett, Zsolt azonban kajánul közölte, marad még néhány órát.
Míg mi pakoltunk, elővarázsolt egy pórázra vert kenyeres zsákot majd hanyag mozdulattal bevágta a méteres vízbe. Kábé oda ahova az röpülni akart. Ücsörögve nézegette pakolászásunkat, majd bevágott. Luft! Aztán megint bevágott… valami rúgott kettőt…padró! Majd meg egy!
Ekkor inkább farkunkat behúzva elrohantunk, szánk széle remegett…. Basszus ott jön a második felvonás! Nem akarunk tudni róla!!!
Igen, ezt a délutánt már csak telefonon izgultuk végig. Röviden összefoglalva, a kenyérzsákot lerohanták a paducok, dévérek és a márnák. A nap csúcspontja pedig a derékig érő vízben történő pontyfárasztás volt!

2020-01-27-12-02-43

Konklúzió? Tanulság? Az a feeder még nagyon hiányzott…

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s