Cave canem, avagy Öcsi, a Bolhást levitted-e má…

Már Pompei napsütötte utcáin is tudták az okosat! „Cave canem” azaz “Óvakodj a kutyától”. Nyers fordításban: A kutya harap! Nyár elejéig hittem, hogy értettem a gimis latinórákon ezt az egyszerű tézist, de egy balatoni peca döbbentett rá a mondat bujtatott tartalmára. Hogyan is jöttem rá az igazságra?

2018-09-22-22-47-08

 

Megvilágosodásom története annyi, hogy az órákig tartó, gyermekvernyákolástól hangos, dugóban araszolós, nyaralást felvezető intrót próbáltam kibekkelni a sztrádán, útban Balaton felé. Mivel lobotómiát nem akartam légfrissítővel végezni magamon, végig azon forogtam, miként lehetne értelmesen horgászni három purgyé társaságában. Tavaly kiderült, hiába várom hajnalonta a homokon a balint, tuti benyalok egy kis szelet vagy dögletes forró vizet. Esetleg berohad a kikötő, netalán egy részeg csürhe előttem vonyít a vízben reggelig.

 Leesett hirtelen, Zoli posztolgatott idén is egy kazal balint. Mondjuk úgy kábé naponta. Nosza, rá is írtam, titkon remélve, hogy a héten visszaír és a környéken is van. Mit visszaírt! Még az utolsó gyerkőc se végzett a benzinkút klotyóján, már jött a válasz, másnap hajnalban végignézhetem a mestert halfogás közben. Horgászhatok is, de mellette még nem nagyon fogtam halat…

 Szóval jól beáztattam a családot a strandon, kifárasztásra játszva, így este húrozhattam a hangszereket, ne a parton kelljen kötögetnem és egybe raktam a balleros csalikat (Értelmes méretű kapcsot megint nem hoztam, de ámulatomra, minden más volt nálam. Nem szokott…).

 Szerintetek kellett ébresztő? Fél négykor úgy porzott mögöttem bekötőút, hogy a gém is kvarrantott ijedtében. És csak suhantam és suhantam, élvezve az amúgy tömött Balaton hajnalban üres látványát.

 Csipetnyi nosztalgiával lassítottam és szívtam egy időkapszula buli hangulatát négy körül valami település parti csehójánál. Jó kedvű asztaltársaságok beszélgettek és lötyögtek egy zenegép körül, melyből halkan duruzsolt a Metallica. Párocskák ölelkeztek a közeli padokon, egy-egy halk poént levezető izgatott nevetés hallatszott a söntés mélyéről. Tisztára, mint vakarcs pszeudopunk koromban. Aztán gázt adtam, indulhatott a hamisítatlan balatoni, gázolós balinvadászat.

 Zoli is befutott a startvonalra (aztán visszament a csalijaiért és újra megjött, égett abroncsszagot húzva), engem gyorsan beledobott a kölcsön gázlóruhába. Már mutattam volna a csalijaimat, mit ajánl, de ellentmondást nem tűrően kezembe nyomta a nemrég született fehér wtd kutyuliját. Ez aztán végig kapocsban is maradt. Innen pedig laza trappban, bemelegítés jelleggel, megérkeztünk a partra, és néztünk serényen, hol vannak a kis drágák? Sehol, de már gyalogoltunk is a vízben, egészen a nádas elé. Varázslatos volt a hajnal, csodaszépen kelt a Nap. A sötétkék kócsagsziluett egy náddal ölelt öreg fűzön lassan ezüst sújtást kapott, ami szépen aranyba hajlott a percek múlásával. Kibontakozott a túlpart is felfedve kúpjait. De hol a hal? Hol? Azért jöttünk és a vizuális kéjelgés mellett vártuk már az akciót.

2018-09-23-10-45-50

 Dobtam párat, ízlelgetve a csali mozgását, megküldtük a nádöblöket, kutyahúsra ácsingózó csukában reménykedve, aztán bóklásztunk a növény előtt, kihasználva a ritka tiszta vizet, meglesve az ott ébredő lakókat.

 Zoli kezdett volna bele egy sajnálkozó monológba, a figyelmemet viszont elvonta egy szürreális jelenség. Tőlünk talán háromszáz méterre egy kövezéses kurfli előtt, a nyárfák koronáján átszűrődő napfénnyel bevonva, csobogott a víz. Mintha egyszerre négy-öt sziklát szórna bele valaki, folyamatosan mindezt, felette pedig apró csillanások röpködtek. Fókuszáltam gyenge szememmel és szólásra nyitottam a bamba pofámat, de gájdom már nyikkant, hogy ott a kishalfoci, nyomás! És futott. Derékig vízben, ki a partra. Na, kérem én vagy egy fejjel alacsonyabb lévén, mellel túrván a habot úgy lemaradtam, mint a sicc. De kitartottam, partot fogtam és a gumigúnyában csörögtem utána.

Azért sejtettem, hogy triatlon lesz, Zoli digitális naplójába visszatérő elem a futkorászás, hát lehet lenézni a pecát, mint sportot, ez nyinnyavarior volt keményen (az extra nehezítést, nevezetesen a cifrafosást most szerencsére kihagytuk).

Szóval állt néhány sporttárs a laposon, meresztették ránk a szemüket, idióták szökdécselnek ugye a parton és amíg mosolyogtam rájuk elnyelte társam a nád. Ezért túl is futottam rajta, mikor megláttam a partról, már velem egyvonalban állt a vízben. És fárasztott. Harminc másodpercet vert rám, de már fárasztott! Úgy, hogy közben körbeverték a balinok. A focinak vége volt, de még gyilkolták a partnak szorított küszöket.

 

Dobjál a rablásra!- mondta. Melyikre?- gondoltam, és eleresztettem egy kövéret a Zolitól messzebb csattanó balinra. Úgy, még futva. Egész patent dobás volt, az indított wobblert le is szedte, még nyargalva tartottam be neki. Az meg nekiindult Zoli golyóinak, aki előtt halam testvére tekerte a botot. Így aztán galoppoztam tovább, előre, tisztes távolba el, tartva a halammal a távolságot, ki ne tépjem a száját… Nem is tudom, ködös a jelenet, szétbarmolta az agyam az adrenalin, mámoros káosz volt az egész!

 

Remegő kézzel operáltam ki a csalit és libegtettem faroknyélre fogva a halat, közben megcsúsztam és beleültem a vízbe. Bamm-bamm! Durrant egyszerre két vadász tőlem balra, ahogy voltam, vízben ülve dobtam rá a közelebbi burványra, tán kettőt se pöccintettem és már bukott rá alulról a második páciens. Csak rátartani kellett a botcsavarásba és ömlött a kezembe az agresszív pumpálás. Akkorra összeszedtem magam, felálltam és térdig a vízben, úgy rendesen, igazából tudtam levezetni a fárasztást, kéjelegni a nyári, balatoni, gázlós örömködésbe. A jószág durván elszaladt a túlpart felé, alig akart megfordulni, ámbár hagytam is, tomboljon a nyílt vízben, volt még ugyanis hátra egy csúnya, parthoz közeli hinaras hátra. Azon nehezen csúsztattam át, de felfeküdt végre és átsuhant felette. Akkor értettem a nagy huzavona okát, a nap legnagyobb hala volt, bőven túl a két kilón, magas háttal és brutális evezőkkel.

Feltartottam Zolinak aki egy másik őnnel integetett vissza! Benne voltunk nyakig a témában!

A balincsapat egy része kiállt a hínársáv elé, a szemem láttára terrorizálták a küszöket, megpróbáltam rájuk hajigálni. Zoli, aki közben mögém keveredett, figyelmeztetett, hogy erre a szituációra már nem fogékony a kutyuli, bobbler kéne ehhez a melóhoz. Visszatértem a távoli dobásokhoz, de ha nem rablásra dobtam, semmi nem történt. Azok száma azonban megkopott. Egyet-egyet láttam dobástávon kívül, hát beszélgettünk, megbámultuk egymást egy szőrös valamivel, amíg meg nem jelent a nehézbombázók második hulláma. A második srapnelra rádobtam és öt taktus után el is tűnt a csali egy örvényben, kontakt sajna nem volt. Gyorsan kirángattam a fát, ez idő alatt egy-két-há… öt rablás füstölt el előttem. Mire váltottam a kart elcsendesedett a környék, nyílván. Hosszú öt perc kellett a következő akcióig. Ezt a rablást már telibe kaptam és a tettes se hibázott. Annyira brutálisan szedte le a halat és olyat boxolt utána vele, hogy az egészen combos, minőségi horgokat teljesen kihajlítgatta.

2018-09-22-22-48-28

Ezt persze, csak akkor vettem észre, mikor a következő balin néhány rúgás után lelépett. Azannya, milyen erőhatások vannak itt!

A Nap lassan már teljesen beragyogta a pályát, gyorsan eltűntek a balinok, elvétve láttunk már csak néhány spriccelést innen-onnan. Zoli elsunyizott a nádhoz, hátha a fal árnyékában cirkál még valaki, én csak dobáltam levezetésképpen, de ez meghozta a nap utolsó, egyben az első nem rablásra dobott, kapását. A semmibe hajított, random dobás körül egyszer csak felburványlott a víz, de az eltűnt és felbukkant fahal csak jött tovább. Talán Steve irományában olvastam, hogy újabb próbálkozás lehet a vége a hal részéről, ha megállítod a csalit. Nos, én megállítottam, úgy két ideges másodpercre, és ahogy elindítottam, dámm… leszakadt a kezem. Mennyire impulzív, agresszív, idegrendszer recsegtető válfaja ez a pecának! Kalimpáló szívvel fárasztottam és a nádasig ért a vigyorom.

 

Letelt a perverz órácska. A sekélyesben eldobott zsinórteregető búcsúdobás még megmozgatott egy kíváncsi sügeret, aztán széthúztam a botot. Előkerült vezetőm is, aki felhorkant, hogy már le is akarok lépni, hiszen a csapat most megy ki a strandra. Igaza volt, de várt a bolt és seregnyi ébredő gyerekszáj. Aztán én úgyis tele lettem. Tele lettem hallal, élménnyel! Pont kerek volt. (És különben is, egy balatoni bevásárlás szintén élmény a maga módján!)

2018-09-22-22-48-58

Jött is az üzenet egy óra múlva, hogy strandoltak a ballerok, ott voltak, ahol lenniük kellett. Durva Zolinak a hely- és halismerete. Nélküle és saját, faragott wobblere nélkül naphalazás lett volna az egyenleg a hét végére. Innen is köszönöm!

Akinek pedig lapul a lábtörlőn egy Fifi, Morzsi, Bundás, kapocsba vele és dobja el! Jó messzire!

 

 

A száraz statisztika (egész pofás):

Zoli: 9/4 (akció/fogott hal)

Én: 6/5/4 (akció/akasztott hal/fogott hal)

 

A képek egy része Zoli munkája.

 

 

 

 

Reklámok

2 thoughts on “Cave canem, avagy Öcsi, a Bolhást levitted-e má…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s